MÖGÖTTÜNK AZ ÓÉV, ELŐTTÜNK AZ ÚJ: CÉLOK KITŰZÉSÉNEK FONTOSSÁGA 2018-RA

img_5076.JPG

Új év, új célok. Lehetne ez a rövid mondat csupán egy sablon, amit mondogatok, de próbálom komolyan venni az éves célmeghatározást. 2017 elején is tudatosan indultam az új évnek, listát írtam arról, hogy miket is szertnék csinálni. Miért is volt fontos ez? Mert célom volt úgy eltölteni ezt az évet, hogy fejlődjek. A listának hála - nem görcsösen - tartottam is magam a meghatározott terveimhez és azt is észrevettem, hogy így, hogy felírtam mit is szertnék, majd napról napra tudatosítottam, az élet segített is a megvalósításban. Számomra 2016 és 2017 is a változás évei voltak, és tudom, hogy 2018 is sok izgalmat tartogat (hamarosan elárulom miért). De most inkább mutatom, hogy mik azok a dolgok, amelyek biztosan felkerülnek a 2018-as TO DO LISTemre és amelyeknek szemelvényeit itt a blogon meg is osztom majd veletek. 

NE MARADJATOK LE SEMMI ÚJDONSÁGRÓL, KÖVESSETEK MINKET A FACEBOOKON IS ITT

VAGY AZ INSTAGRAMON KATÁT ITT, BARNÁT ITT

 Hogyan állj neki a célok kitűzésének? 

  • Nagyon fontos, hogy ne csak fejben határozd el magad, hanem írd is le mit szeretnél!
  • A legjobb, ha a vágyaidat pontokba szeded, így átláthatóbb lesz a terved.
  • A lapot, amire feljegyezted a céljaidat tedd olyan helyre, amelyre kezdetben naponta, majd később hetente legalább egyszer ránézel! Így a vágyaid jobban tudatosulnak benned és mindig szem előtt lesznek. 
  • Bár én nem használok ilyen rendszerezőket, de a SIMPLE AS THAT blogon egy amolyan cél tervezőt is találtok ITT. Lehet, valakinek ez segítség. 

 És hogy mik lesznek az én 2018-as céljaim? 

Például az elmúlt hónapokban sokat olvastam a MINDFULNESS-ről. Nagyon érdekel ez a téma, Ti is olvashattatok már erről a blogon. Ám, úgy dönöttem tovább fejlesztem magam benne, így hamarosan egy hat hetes mindfulness tréninget is megosztok veletek. 

Az utazás. Elmaradhatatlan része az életemnek/életünknek. 20 éves korom óta évente több országba is elrepülök, de belföldön is sokat kirándulok. Úgy érzem, hogy az utazás adta élmények pótolhatatlanok, általuk nyitottabb, talpraesettebb és szélesebb látókörű leszek. 

Továbbra is folytatom/folytatjuk a minőségi és egészséges ételek fogyasztását 

Továbbra is sportolok, jógázom és meditálok. A meditációnak az elmúlt években nagyon sokat köszönhetek, szeretném, ha a hatását 2018-ban is érezném. 

És a legfontosabbal kapcsolatos "tervem/tervünk" még hátra van, hamarosan ezt is elárulom nektek, példáknak viszont a fentiek tökéletesen megfelelnek. A terveimet egyébként az elmúlt egy hónapban fogalmaztam meg, mégpedig úgy, hogy gondolkoztam rajta, hogy milyen célokat is szeretnék igazán. Feljegyeztem magamnak őket, majd vártam... Vártam, hogy melyek lesznek azok, amelyek hetek múlva is fontosnak tűnnek.

Van egy hasonló buddhista gyakorlat, amelynek a lényege, hogy minden nap le kell írni azokat a dolgokat, amelyek felbosszantottak, majd heti egyszer újraolvasni és kiválasztani azokat, amelyek egy hét után is bosszantanak. Ezeket hagyni a listán, majd folytatni a napi jegyzetelést, egy hét múlva újra megnézni és kiválasztani, amelyek bosszantóak és így tovább, egészen egy hónapig. A hónap végén aztán megnézni mi is maradt a listán... A gyakorlat arra jó, hogy megtudd melyek azok a dolgok, amelyekktől mérges vagy/bántanak. Azokkal foglalkoznod kell! 

Jó tervezgetést kívánok 2018-ra! Kata 

fotó: Horváth Barnabás 

NE MARADJATOK LE SEMMI ÚJDONSÁGRÓL, KÖVESSETEK MINKET A FACEBOOKON IS ITT

VAGY AZ INSTAGRAMON KATÁT ITT, BARNÁT ITT

 

kata_alairas_kep_1.png 

A bejegyzés trackback címe:

https://totalpackage.blog.hu/api/trackback/id/tr7813535217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

img_7545.jpg

IRATKOZZ FEL A TOTAL PACKAGE HÍRLEVÉLRE! 

 


mi_kicsi_1.png


 

T O T A L P A C K A G E

A Total Package Ruttner Kata /life-coach, televíziós szerkesztő/ és Horváth Barna /fotós/ mindőségi életmód blogja. Amolyan élménycsomag, amelyben egymás után gyűlnek azok a valóságos tapasztalások, melyek által szerintünk az élet teljes lehet. A postokat Kata írja, a fotók többségét Barna készíti. Total Package egy csomag tudatosság.

K A P C S O L A T

totalpackage.email@gmail.com