MI AZ A BUDDHISTA BOLDOGSÁG NAPTÁR?
Tudatos március

screen_shot_2018-03-03_at_12_24_34.png

A múlt hónapban már olvashattál a Buddhista Boldogság Naptárról a blogon. Akkor fedeztem fel, majd szinte azonnal postoltam is. Bár, bevallom nem tartottam minden nap a kihívást, de hetente azért többször rápillantottam és próbáltam véghezvinni a napi feladatokat. Most itt a márciusi rész, amelynek azért is örültem meg nagyon, mert abszolút tudatosságra azaz a mindfulnessre tereli a mindennapokat. Bár, ha tájékozottabb vagy mindfulness témában akkor tudod, hogy az egésznek igazából a buddhizmus az alapja.

NE MARADJATOK LE SEMMI ÚJDONSÁGRÓL, KÖVESSETEK A FACEBOOKON  ITT 

VAGY AZ INSTAGRAMON KATÁT ITT, BARNÁT ITT

img_6443.jpg

Ezt a szelfit Kínában készítettem, mégis kicsit Tibet volt. Egy olyan parkban készült, ahol a világ számos híres helyét felépítették.

Ahogy már a múltkor is írtam, a buddhizmus, a mindfulness, és a meditáció évek óta részei az életemnek. Régóta figyelek magamra, hogy milyen cselekedetek milyen hatást váltanak ki. Ez a naptár pedig azért is tetszik annyira, mert olyan gyakorlatokra építi a tanácsait, mint a hála, a pozitív gondolkodás, az elcsendesedés, a magunkra figyelés. Így van benne pszichológia, buddhizmus és mindfulness is, amelyek az életem állandó részei. 

boldogsag_naptar_marcius_0.png

Neked, hogy tetszik? 

forrás: buddhafm.hu

NE MARADJATOK LE SEMMI ÚJDONSÁGRÓL, KÖVESSETEK A FACEBOOKON  ITT 

VAGY AZ INSTAGRAMON KATÁT ITT, BARNÁT ITT

 HA ÉRDEKEL A MINDFULNESS CSATLAKOZZ A TOTAL MINDFULNESS PACKAGE CSOPORTBA, AHOL MÉG TÖBBET OLVASHATSZ A TÉMÁBAN! 

A bejegyzés trackback címe:

https://totalpackage.blog.hu/api/trackback/id/tr3513711934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

img_7545.jpg

IRATKOZZ FEL A TOTAL PACKAGE HÍRLEVÉLRE! 

 


mi_kicsi_1.png


 

T O T A L P A C K A G E

A Total Package Ruttner Kata /life-coach, televíziós szerkesztő/ és Horváth Barna /fotós/ mindőségi életmód blogja. Amolyan élménycsomag, amelyben egymás után gyűlnek azok a valóságos tapasztalások, melyek által szerintünk az élet teljes lehet. A postokat Kata írja, a fotók többségét Barna készíti. Total Package egy csomag tudatosság.

K A P C S O L A T

totalpackage.email@gmail.com