BUDDHISTA HELYEK MAGYARORSZÁGON - A BECSKEI MEGVILÁGOSODÁS-SZTÚPA

sztupa3.jpg

A buddhizmus számomra fejlődés, megnyugvás, biztonság. Egy olyan világ, amelyben, ahogy Buddha is mondta az önismeret megment a szenvedéstől. Egy filozófia, amelyet nehéz tanítani, megérteni pedig leginkább úgy lehet ha átéljük. Ahhoz pedig nem kell feltétlenül Ázsiáig utaznunk, hogy a tudatunkon érezzük a hatását. Vannak itthon is meditációs központok, tanítók és persze rengeteg könyv is, amelyek szintén sok információt adnak, hogy jobban eligazódjunk az utakon. És persze vannak olyan helyek is, ahol mindennél jobban érezhetjük a buddhizmus energiáit. Zalaszántó vagy éppen Becske két olyan hazai település, ahol úgynevezett szent helyek sztúpák mellett meditálhatunk és töltődhetünk fel. Mi legutóbb Nógrád megyében a becskei Megvilágosodás sztúpánál jártunk. 

NE MARADJATOK LE SEMMI ÚJDONSÁGRÓL, KÖVESSETEK MINKET A FACEBOOKON IS ITT

VAGY AZ INSTAGRAMON KATÁT ITT , BARNÁT ITT

img_2223.jpg

img_2209.jpg

img_2203.jpg

A sztúpa (tibetiül: csörten) a teljesen kibontakozott, minden lényben ott rejlő tapasztaló tudat és a világegyetem tökéletes összhangjának a szimbóluma. A buddhista gyakorlók számára azt jelképezi, hogy a tudat tökéletes és, hogy igaz természete – a félelemnélküliség, a spontán öröm és az aktív együttérzés –, amelyet a megvilágosodott tanító, Buddha két és fél évezrede felismert, mindenkiben ott rejlik. Külső formája a meditációs tartásban ülő Buddhát jelképezi, az alapjától a tetejéig a megvilágosodás felé tett lépéseket – a buddhista utat – jeleníti meg. Belsejében relikviák, buddhista szövegek és agyag- vagy gipszszobrok találhatóak.

img_2206.jpg

A buddhista tanítások szerint nyolc fő sztúpaforma létezik, ezek közöül mindegyik egy-egy fontos eseményt ábrázol Buddha életéből. A kilenc méter magas becskei sztúpa Buddha 35 éves korában elért megvilágosodását jelképezi. Eredetileg Hamburgban épült volna, de 2008 nyarán váratlanul a már előkészített építkezést elhalasztották. Láma Ole Nydahl kérésére, aki a tibeti buddhizmus Karma Kagyü-vonalbeli lámája a sztúpa végül Becskén épült fel, és az építkezést a neves nepáli buddhista tanító, Serab Gyalcen rinpocse is támogatta.

A buddhisták szerint a sztúpák számtalan módon hatnak ránk. De mik is lehetnek ezek? 

  1. Aktivizálhatják tudatunk képességeit, a bennünk rejlő megvilágosodott tulajdonságokat.
  2. A sztúpa közelében egyszerűen csak élvezhetjük a jelenlétét, meditálhatunk mellette vagy körbejárhatjuk a hagyománynak megfelelően, az óra járásával megegyező irányban.
  3. Még látogatóként érkezve is megtapasztalhatjuk a tudatosság tiszta pillanatait. 
  4. A sztúpák fejlődésre inspirálnak 
  5. A buddhisták szerint, a sztúpáknál tett kívánságok könnyen valóra válhatnak 

 

img_2220.jpg

img_2204.jpg

A buddhizmussal tavaly szeptemberben kezdtem el komolyabban foglalkozni, azóta olvasok sokat a témában, vagy járok előadásokra és rendszeresen meditálok. Ez a filozófia segített át életem legnehezebb időszakán és adta vissza a reményt és a pozitív életfelfogást. Azóta is folyamatosan hozzámtesz, de arról, hogy hogyan is alkalmazom a mindennapokban, egy következő bejegyzésben írok majd. 

NE MARADJATOK LE SEMMI ÚJDONSÁGRÓL, KÖVESSETEK MINKET A FACEBOOKON IS ITT

VAGY AZ INSTAGRAMON KATÁT ITT , BARNÁT ITT

Fotók: Horváth Barna

Forrás: buddhizmus ma és más buddhista előadásokból saját jegyzetek 

A bejegyzés trackback címe:

https://totalpackage.blog.hu/api/trackback/id/tr8312790832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

img_4826.png

T O T A L P A C K A G E

A Total Package Ruttner Kata mindfulness life coach, szabadúszó újságíró, minőségi életmód blogja. Egy olyan csomag, amelyben egymás után gyűlnek azok a valóságos tapasztalások, melyek által az élet teljes lehet, amelyek által egyensúlyba kerülhetünk. Lassítsunk le együtt a mindennapos rohanásban!

K A P C S O L A T

totalpackage.email@gmail.com

süti beállítások módosítása