BABANAPLÓ - AZ ELSŐ TRIMESZTER

babo.png

Most már másfél hónappal túl vagyunk az első trimeszteren, a hasam is láthatóan nagyobb, szóval ez a bejegyzés nem a legaktuálisabb, de számotokra valószínű friss információ. :) És hát a babavárás ezen időszaka sem maradhat ki a blogról. Nem csak azért mert egy izgalommal teli és boldog időszak, hanem azért sem, hogy Ti olvasók ne lepődjetek meg, ha mostantól kismamás témában is találkozhattok postokkal. Próbálom nem túlzásba vinni - semmi nem jó úgy -, de mostantól a kisbabó is főszereplője az éltünknek szóval nyilván eképpen alakulnak majd a bejegyzések és az Instagram fotók többsége is. Szóval 2018-ban és a következő években a Total Package a teljesen szabadon felfedezők mellett, a kismamákhoz, gyerekesekhez is szól majd. 

NE MARADJATOK LE SEMMI ÚJDONSÁGRÓL, KÖVESSETEK MINKET A FACEBOOKON IS ITT

VAGY AZ INSTAGRAMON KATÁT ITT, BARNÁT ITT

Az első 12 hét nekem tele volt izgalommal, hányingerrel, fáradtsággal és fázással. Nagy evésekkel, aztán az ijedtséggel, hogy mit vihetek be a szervezetembe, mit nem, mivel teszek jót, mivel árthattam, árthatok, hogy alakul majd a testem, sportolhatok, jógázhatok, mennyit hízok és még sorolhatnám.... Érdekes volt, hogy a baba pont akkor jött, amikor... a szeptember eleje egészen a végéig csupa hajtás volt, tele még " amolyan nyár végi" bulikkal, 10 órás utazásokkal, 12-14 óra napi itthoni/külföldi munkával, majd egy záró bulival. És hát ezeken az alkalmakon ki is engedtem a gőzt, mit sem sejtve arról, hogy lakik már a hasamban egy másik kis élet, a gyermekünk, aki úgy döntött szeptemberben fogan meg. Ráhagytuk mikor jön, ekkor szeretett volna. 

Kicsit babanapló is ez a bejegyzés, azért is adtam neki ezt a címet, hisz Titeket is bevezet egy különleges időszakba és nekem/nekünk is jó lesz majd visszaolvasni később, vagy éppen kinyomtatni és beletenni az babaalbumba. No, de itt nem szeretnék azért oldalakat írni, inkább csak pontokba szedem és néhány megjegyzést fűzök a gondolatokhoz, hogy én hogy éreztem magam és nekem mik voltak segítségemre a babavárás első három hónapjában. 

1. Könyvek és babás weboldalak

Miután kiderült, hogy babát várunk az egyik barátnőmtől és a párom testvérétől azonnal kaptam néhány könyvet, amelyeket természetesen egyből el is kezdtem olvasgatni. A szuper tanácsok mellett azért eléggé úgy éreztem, hogy megy a paráztatás, na meg azt is, hogy ha az első trimeszterben három kilónál többet hízok, akkor én vagyok maga a sátán. Erről később az étkezés pontban bővebben írok. Nem csak nekem, hanem a páromnak is szereztünk könyveket. Megvettem neki Szily László Kitolás című irományát, amelyet az újságíró sajátos viccesen ironikus stílusában, kifejezetten apáknak szánt, hogy felkészítse őket a párjuk megváltozott viselkedésére és a baba megszületése utáni időszakra.

Weboldalak közül szerintem az összes létező magyar terhességgel foglalkozóba beleolvastam. Keresgéltem terheshasakat, hogy mikor mekkora, neveket, babaszoba designt, káros gyógynövényeket és teákat és még sorolhatnám mikre volt jó a net az első hetekben, hónapokban. 

Ám a leghasznosabb olvasmány Hidas György, Raffai Jenő és Vollner Judit könyve a Lelki köldökzsinór, amelyben a prenatális fejlődéssel kapcsolatos kutatások mellett leginkább egy olyan pszichológia módszerről lehet olvasni, amely a relaxácót segítségül hívva segít az anya és a magzat közötti kapcsolatfelvételben, kapcsolatkialakításban még a születés előtt. Egyes pszichológusoknak van ilyen képesítése, januárban mi is kezdjük a kapcsolatanalízist. 

2. Terhes app 

Terhes appom is van már a kezdetektől. Az a neve, hogy Pregnancy+. Nagyon hasznos kis applikáció, mutatja éppen mekkora és hogy néz ki a baba, el lehet benne menteni a súlygyarapodást, az orvosi vizsgálatokat, és minden nap egy új blogbejegyzésben nyújt segítséget a babavárás teljes hossza alatt.

3. Jóga és sport 

Egyesek szerint szabad, mások szerint pedig nem szabad sportolni vagy jógázni a terhesség első 13 hetében. Nekem ez eléggé nehezemre esett, hiszen korábban ha kisebb kihagyásokkal is (mondjuk néhány hét), de futottam és jógáztam is. A futással teljesen felhagytam, helyette sétálok ahova és amennyit csak tudok, illetve a 12. héttől már nagyon azt éreztem, hogy szükségem van egy kis lightos jógára így kismamáknak összeállított ászanákkal gyakoroltam hetekig, most pedig már csoportos kismama jógára is járok. 

4. Meditáció

A meditációt nem függesztettem fel, leginkább (buddhista) mindfulness módszerekkel (ezekről olvashattatok és olvashattok is majd rendszeresen a blogon, hiszen elindult a hat hetes mindfulness tréning) illetve egy másik 45 perces gyémánt út vezetett meditációt alkalmazva lazultam el és kerültem közelebb a kisbabámhoz. Ezekben a tudatállapotokban valóban jobban éreztem őt, érdemes tapasztalattal rendelkezőktől tanácsot kérni és kipróbálni. Nem csak olyanoknak, akik babát várnak. :) 

4. Étkezés

Visszatérve a könyvekre és a "sátános" részre én szinte csak olyan szerzőkbe botlottam bele, akik szerint a nők általában fogyni szoktak az első 12 hétben, vagy legalábbis csekély a súlygyarapodás a gyakori hányinger vagy hányások miatt. Na nálam nem ez volt, szinte egyből felpattant két kiló. Mondjuk ettem is rendesen, leginkább édességeket és szénhidrátot, üres kalóriákat kívántam, pedig előtte nagyon is figyeltem arra, hogy mit viszek be a szervezetembe. Aztán megijedtem, hogy mi lesz így... nem akarok 20 kilót hízni a terhességem végére és a babának sem jó ez az össze-vissza evés... Ezért úgy döntöttem nem hallgatok teljesen a testemre, hanem megfogadom a könyvek étkezéssel kapcsolatos tanácsait és visszatérek az amúgy is egészséges táplálkozásomra, azzal a különbséggel, hogy míg a baba előtt nagyon kevés húst ettem, most azért növeltem a húsfogasztásom. Az üres kalóriák helyett teljes kiörlésű és bio dolgokat vettem újra, sok salátát, rostot, zöldséget és gyümölcsöt ettem és megállt a túlzott súlygyarapodás valamint a közérzetem is sokkal jobb lett. Most a 18. hétnél tartok plusz 3 és fél kilónál. De félreértés ne essék nem diétázom, eszem rendesen, csak minőségi dolgokat (bár karácsony idején egészen tegnapig ment az édesség evés is) 

5 Mellékhatások: hányinger, fázás, fáradtság, hormonok

Nekem a fent felsoroltak voltak a bajaim. A hányinger már akkor jött, amikor még csak sejtettem a baba érkezését, a fázás körülbelül a 8-12 hétig volt, ahogy a fáradtság is. Nagyon uncsi lehettem akkoriban, hiszen nem állt másból a napom, mint hogy nagynehezen összeszedtem magam, majd a 15 fokos őszben reszketve a fázástól elmentem dolgozni, hazaérve pedig egy thermo takaróba bugyolálva magam 8-kor elaludtam. Ezek a tünetek azonban a 12. héttől csillapodtak, majd teljesen el is múltak. Ja és persze a honrmonok miatti hangulatváltozások,... hát nem kívántam volna a párom helyében lenni, de itt is köszi a türelmet Barna :)

Jelentem elmúlt, a második trimeszterrel megérkeztek a nyugi hormonok (is) :) 

A kisbabánk május végén, június elején fog megszületni, addig még két babanaplót lehet majd olvasni itt a Total Package-en és nyilván más változásról is beszámolok/beszámolunk majd. A fotó a 12. héten készült és természetesen Barna készítette rólam.

fotók: Horváth Barnabás 

üdv mindenkinek, Kata :) 

 

NE MARADJATOK LE SEMMI ÚJDONSÁGRÓL, KÖVESSETEK MINKET A FACEBOOKON IS ITT

VAGY AZ INSTAGRAMON KATÁT ITT, BARNÁT ITT

 

 kata_alairas_kep_1.png

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://totalpackage.blog.hu/api/trackback/id/tr813547031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

img_4826.png

T O T A L P A C K A G E

A Total Package Ruttner Kata mindfulness life coach, szabadúszó újságíró, minőségi életmód blogja. Egy olyan csomag, amelyben egymás után gyűlnek azok a valóságos tapasztalások, melyek által az élet teljes lehet, amelyek által egyensúlyba kerülhetünk. Lassítsunk le együtt a mindennapos rohanásban!

K A P C S O L A T

totalpackage.email@gmail.com

süti beállítások módosítása